Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar Hírei

Nincsenek hírek!

Elkezdődött a XVI. OPEV

A péntek délutáni megnyitóval hivatalosan is kezdetét vette a XVI. Országos Pénzügyi Esettanulmányi Verseny a Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégium és a Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kara szervezésében.

2018. február 2-án, pénteken délelőtt minden készen állt a versenyzők fogadására a győri Széchenyi István Egyetem aulájában. Délelőtt 11 óra előtt megérkezett a XVI. OPEV első résztvevő csapata, majd a délután 2 órakor rendezett hivatalos megnyitóig mind a 10 idei csapat regisztrált, nagy örömünkre ezúttal sem csak az országhatáron belülről. Az eseményt hivatalosan is elindító ünnepségen beszédet mondott dr. Reisinger Adrienn, a Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karának tudományszervezési dékánhelyettese, dr. Kovács Norbert, a Széchenyi István Egyetem docense, valamint az ezévi esettanulmányt adó Mikolasek Kft. képviseletében Mikolasek Tibor ügyvezető. A megnyitó és a közös fényképek elkészülése után a versenyzőknek 3 óra állt rendelkezésükre, hogy az első versenynapon megismerkedjenek az esettanulmánnyal és előkészítsék a másnapi feladatmegoldásukat. A munka után az estét a jól megérdemelt vacsora zárta, a szombati versenynapon pedig egész nap a feladat megoldásán dolgozhatnak majd a résztvevők.

Köszöntő

A Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégium a Széchenyi István Egyetem első szakkollégiuma, amely 1997. szeptember 21-én alakult Győri Széchenyi Szakkollégium néven. Szakkollégiumunk célja, hogy a gazdaságtudományok iránt érdeklődő tehetséges, ambiciózus, alkotási vággyal rendelkező diákok szakmai tevékenységét segítse, ösztönözze és koordinálja. A Szakkollégium ehhez tagjai számára megteremti a megfelelő
infrastrukturális és tudományos szellemi környezetet, hogy a szakkollégisták tudását, felkészültségét és lehetőségeit szélesítve megalapozza a jövő értelmiségi bázisát és öregbítse a Széchenyi István Egyetem és a közgazdasági képzés jó hírnevét.

Galéria

Eseménynaptár

Nincs megjelenítendő esemény!

Elérhetőségeink

Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégium

9026 Győr, Egyetem tér 1.

kautz@sze.hu

Programigazgató:

Vinkóczi Tamás - egyetemi tanársegéd (vinkoczi.tamas@sze.hu)